A legtöbb ember utálja a munkahelyét. És túlnyomó része nem azért, mert unja amit csinálnia kell.. A legizgalmasabb és legjobb munkahelyet is tönkre tudja tenni a munkahelyi légkör és egyes kollégák viselkedései.

Volt egy munkahelyem. Diákmeló volt, és annak ellenére, hogy szinte csak fénymásolgattam és lefűztem az iratokat, én nagyon szerettem, mert jófej emberekkel voltam körbe véve, szerettem a főnököket is, senki nem genyózott és mindenki mindenkivel jóban volt. Persze ahol sok a nő, ott azért megy a susmus és az egymás háta mögött kibeszélés, de sose tartoztam azok közé, akik beállnak a sorba, csak hogy ne legyenek kiközösítve. És nem lettem.. Hogy miért hagytam ott azt a munkát? mert lejárt a diák státuszom, és mert egy rádiónál kaptam állást, ahova mindig is vágytam. Több hónapja vagyok itt, ennél a cégnél, és nehezen viselem, hogy mindenki mindenkinek a háta mögött mindennek elhordja az illetőt, még ha 3 perce ott ölelgették egymást, hogy mennyire jó barátnők. És sajnos ezeknek a támadásoknak én is mindig célpontja leszek,vagyok, ami inkább az elején volt megterhelő, amikor még azt gondoltam, mindennek lesznek következményei, még ha azok nem is felelnek meg a valóságnak.  Aztán rájöttem, hogy engem leginkább azért próbálnak be, mert új vagyok, és mert én még sok mindennel nem vagyok tisztába, és mert ezekről a dolgokról teljesen véletlenül mindenki elfelejt tájékoztatni. Így történt volna meg az is, hogy az engedélyezett4-nél nem lehet több hajnalból egyszer csak kaptam 14-et, mert akivel váltjuk egymást az először elcseréltetett velem pár napot, majd kaptam a beosztást, hogy a közte levő napokat kivette, így csaknem 2 hetes szünete lett teljesen véletlenül.  Aztán mivel én a 4 egymás utáni hajnalt sose bírtam, kerestem valakit, aki esetleg a 14 helyettiből csak 13-at csinál, hogy ott középen egy hajnalt bevállal. Hát nem vállalta be, de így eljutott a főmuftikhoz az eset, akik átírták az egész beosztást, és a hölgynek nem lett 2 hete pihenni, csak 16 napja, ami miatt megutált és a mai napig gyűlöl. Mivel az októberi hónap a végére ért úgy, hogy ő az egész hónapból 10 napot alig dolgozott és a hétvégéket is én vittem, neki csak egy jutott, gondoltam majd a november jobb lesz, és meg is kaptuk a beosztási papírt, amit nem mellesleg a kis hölgy ír, és hát el kezdtem örülni, mert egész jó a beosztás. Viszont, mivel nekem még van 9 szabadságom és nem lehet átvinni és nem fizetik ki az év végén, és mert jövő hét végén költözünk, amit már mondtam neki, hát gondoltam kiveszem szabadnapnak. Jött is a válasz, hogy semmi gond, de akkor én viszem a maradék 2 hétvégét is.. Csakhogy akkor ez nem szabadság, hanem csere.. Az indoka pedig az volt, hogy ő a múlt hónapban így is több hétvégét vitt.. Én itt nagyban felnyihogtam, mert itt tartom a kezemben a beosztást, ahol valóban vitt egy hétvégét, egyet, egyetlen egyet a 4-ből és alig dolgozott abban a hónapban, mert kivette az összes szabadságát, és én majd megdöglöttem az állandó hajnalozásban is, és van képe azt mondani, hogy ő többet vitt?? hogy is van ez?? enyhén felb*ta az agyamat, és ezen az sem segített, hogy az a rohadt mosógép se hajlandó dolgozni..

Na meg az is elég érdekes,hogy december 24-től nincs munka január 2-ig, mert nincs műsorunk, és mivel ugyan nincsen szabadságunk arra a mit tudom én hány20 napra, ezért betegállományba kell mennünk. Ő biztosan örül neki, de én nem.. mi a fenét fogok csinálni addig???